A nyugati határszélen a hűség városában élünk, már jó pár éve. Az évek során a
feleségemmel Andival sok emberrel kerültünk kapcsolatba, közülük egy jó párral
közeli barátság is kialakult. Zsuzsával a feleségem egy szépség szalonban
ismerkedett meg, ahová rendszeresen eljár. Ahogy teltek az évek egyre szorosabb
barátság alakult ki közöttük. Munka után, ha az idejük engedi az egyik
törzshelyükké váló kávézóban, lazítanak egy kicsit. Az egyik ilyen alkalommal, a
barátnője örömmel újságolta, hogy végre elkészült a házuk udvarán a medence és
természetesen ezt Andinak is látnia kell. Ő persze azonnal megígérte neki, ha
alkalom adódik, majd meglátogatja.
Nem sokkal ezt követően éppen strandolni készülődtünk, amikor megszólalt a
mobilja.
- Hello, Zsuzsa vagyok.� hallottam meg én is mivel elég közel álltam a
telefonhoz.
- Tudom, hogy szabadnapos vagy. Volna kedved kilátogatni hozzám? A férjem
dolgozik, a fiam Horvátországban nyaral, a lányom táborozik, tök egyedül vagyok.
Felavatjuk a medencét � folytatta a szokásos csevegő stílusában.
- Hát? Éppen strandolni készülődtünk mi is. � válaszolta Andi.
- Semmi gond! Hozd a férjed is! Végtére is elég nagy a medence.- mondta nevetve
Zsuzsa.
- Oké, akkor indulunk. � nyugtázta a feleségem.
A várostól autóval egy jó tíz perces volt az út a településig, ahol laknak így
hamar odaértünk. A házuk előtt leparkoltunk. Andi már éppen be akart csengetni,
amikor megjelent a barátnője egy lenge nyári ruhában.
- Várjatok, kinyitom a kaput. Álljatok be az udvarra! � jött a szíves invitálás.
Így hát beálltam az udvarra. Gyorsan kivettem a táskánkat a csomagtartóból majd
indultam a lányok után. Persze már a medencénél értem utol őket. A családi
házhoz tartozó szépen füvesített udvar hátsó részében volt a medence, igazán
igényesen elkészítve. Világítással, víztisztító berendezéssel, egyéb
tartozékokkal ellátva, és ami igazán tetszett, a külső kíváncsiskodó szemektől
többek között magas tujasorral védve. Teljesen lenyűgözött minket látvány.
- Zsuzsa ez igazán szép. � jegyezte meg egyszerre Andi, a vendéglátónk nem kis
örömére.
- Gondoltam, hogy tetszeni fog nektek. A víz is kellemes és látjátok nincsenek
kíváncsiskodó tekintetek � mutatott körbe, majd még gyorsan hozzátette �
Öltözzetek át, addig hozok egy hideg italt!
A medence melletti parti sátorhoz ballagtunk és egy kis nézelődés után,
nekiláttunk átöltözni. Épp csak ledobtuk az utcai ruhánkat, miközben
visszaérkezett Zsuzsa, kézében a beígért italokkal. A fürdőruhánkat lazán magunk
előtt tartva igyekeztünk természetesen viselkedni. Ő ránk nézett majd a
legtermészetesebb módon megjegyezte:
- Látom, szerettek nudizni � célozva az egyenletesen lebarnult testünkre.
- Hát igen, ha csak tehetjük, szívesen napozunk meztelenül � válaszoltam
azonnal.
- Itt is nyugodtan megtehetitek. Egyébként én is rendszerint fürdőruha nélkül
pancsolok. � tette még hozzá nevetve.
- Ha komolyan gondolod, akkor mi már át is öltöztünk. � kapcsolódott be Andi is
a beszélgetésbe.
Azzal ledobta a székre a bikinijét és átvette tőle az italát, majd leült vele a
medence szélére. Én is csatlakoztam hozzá. Vendéglátónk is gyorsan megszabadult
a rövid nyári ruhájától. Eddig észre sem vettem, hogy csak az volt rajta. Ahogy
a feje fölött átemelte azt, megcsodálhattuk a gyönyörű, egyenletesen lebarnult
formás testét. A duzzadó ajkú igényesen fazonra igazított punciját, majd a
formás hasát, és ahogy a ruhát egyre feljebb húzta a szép telt kebleit. Igazán
formás alakja volt. Andival cinkosan összenéztünk és abban a pillanatban tudtuk,
hogy itt a remek alkalom. Ha ügyesen irányítjuk az eseményeket, beteljesedhet
egy régi közös vágyunk. Zsuzsa eközben ledobta a ruháját az egyik székre, majd
odaült mellénk és lassan kortyolgatva az italunkat kötetlenül beszélgetni
kezdtünk. Mindhárman természetes módon viselkedtünk, egyáltalán nem zavart
minket a meztelenség.
A nap egyre melegebben tűzött ránk. Az italokkal végezve egy gyors tusolás után
beugrottunk a medencébe. A kellemes hűs víz, üdítő volt számunkra. A medence
egyébként meglepően tágas és kellő mélységű volt, úgy 9-10 karcsapással lehetett
átúszni, így egy jó ideig csak oda-vissza úszkálgattunk. Andi azonban rövidesen
a létrához úszott.
- Azt hiszem nekem elég volt. Napozok egy kicsit. Ti még maradtok? � kérdezett
vissza pajkosan.
- Ha a férjednek van kedve? Akkor igen. � felelte Zsuzsa kérdőn rám nézve.
- Persze, hogy maradunk. Szeretném minél tovább élvezni ezt a kényelmet.-
válaszoltam azonnal.
- Aztán csak semmi rosszalkodás. � jegyezte meg tréfásan Andi és kilépett a
partra, majd kifeküdt a medence szélére készített napozó ágyak egyikére.
A vendéglátónkkal tehát mi még maradtunk, úszkáltunk élveztük a vizet. Zsuzsa
időnként egyre közelebb úszott hozzám, így néha játékosan egymás testét is
megérintettünk. Ilyenkor minden egyes érintésére kellemes bizsergés lett úrrá
rajtam. Egy rövid kis szünetet tartva a medence falára könyökölve lazítottunk
egy kicsit, közben vidáman társalogtunk. Andi már nem is figyelt ránk, teljesen
átadta magát a napozás örömének. Időnként ellöktük magunkat a faltól, majd
lassan visszaúsztunk. Az egyik ilyen manőver során a víz alatt úsztam vissza és
pont a formás punijával találtam szemben magam. Egy pillanatra átfogtam a
derekát és egy apró puszit leheltem rá, majd lassan kiemelkedtem a vízből.
Egyszerre láttam a tekintetén, hogy egyáltalán nem vette tolakodásnak a
közeledésemet, sőt szinte már várta azt. Mivel elég közel álltam hozzá a kezét
lazán rákulcsolta a farkamra, és lassan el kezdte masszírozni. Egyre közelebb
araszoltam hozzá és érzékien megcsókoltam. Azonnal visszacsókolt. A formás
fenekét átfogva szorosan magamhoz vontam és egyre hosszabb csókokat váltottunk.
Egyszer csak kiemelkedett a vízből és kiült a medence szélére, majd lassan hátra
dőlve hanyatt feküdt. Az igézően szép barna testén a vízcseppek egyszerre
vidáman cikáztak lefelé. A lábait kissé széttárta így alaposan szemügyre
vehettem a csodás ölét is. A vízcseppektől csillogó duzzadó ajkak szinte
hívogatóan néztek vissza rám. Egyre közelebb úsztam hozzá, majd a lábait kissé
széjjelebb tolva rákönyököltem a medence falára és a tenyeremmel egy kis vizet
locsoltam a testére.
- Ez jól esett. Kérhetnék még egy adagot? � jegyezte meg tréfásan.
- Szívesen. � válaszoltam azonnal, és egy újabb adagot locsoltam a testére, de
most már az érzéki ölét is lágyan végigsimogattam.
Erre a combjait még merészebben széttárta, teljes belátást biztosítva így
számomra. A punija, mint egy virág kelyhe tárulkozott ki előttem. Teljesen
belefeledkezve gyönyörködtem a csodás ölében, amikor egy távoli incselkedő hang
ütötte meg a fülem.
- Milyen érzés a ?csodák barlangja� előtt időzni? � kérdezte mosolygós
tekintettel Andi miközben egyre közelebb ért hozzánk, majd gyorsan leült a
barátnője mellé.
- Azt hiszem mindjárt két ?csodás barlang� bejárata előtt fogok időzni �
válaszoltam nevetve.
- Mit szólnál egy kis barlangtúrához és mindjárt két bejárat közül is
választhatsz! � kapcsolódott be Zsuzsa újra az egyre merészebb beszélgetésbe.
- Azt hiszem én mindkét barlangot szeretném bekalandozni, ha megengeditek! �
feleltem.
Azzal fogtam magam, egyre közelebb hajoltam az izgató puncijához és apró
csókokkal halmoztam el azonnal. Mindezt természetesen Andi előtt, akivel már nem
először volt ilyen kalandban részünk, így a féltékenység legapróbb jele nélkül
élvezettel nézte, ahogy a barátnője csodás ölét ízlelgetem. Gyorsan váltottam és
az övét is elborítottam leheletnyi csókokkal, majd a nyelvemmel többször
végigfutottam az egyre duzzadtabbá váló ajkakon. Zsuzsa eközben féloldalt a
könyökére támaszkodva, vágyakozva nézni kezdett minket. Egy rövid ügyködés után
ismét visszatértem hozzá és most már alaposan belekóstoltam nála is a ?csodák
barlangjába�. Rövidesen élvezettel ingáztam a két szép nő érzéki öle között.
Amikor ismét a Zsuzsa egyre jobban csillogó punijával voltam elfoglalva, Andi is
fokozatosan közelebb hajolt a hozzá és az egyre jobban ágaskodó mellbimbóját
lágyan az ajkai közé vette. Majd miután örömmel tapasztalta, hogy a barátnője
igen csak élvezi a közös együttlétet, érzékien az ajkaira tapadt. Egyre hosszabb
csókokat váltottak, majd folytatásként már az egymás mellével kezdtek
játszadozni.
- Cseréljünk helyet! Gyere ki egy kicsit a medencéből, most mi jövünk. � szólalt
meg egyszer csak Zsuzsa teljesen feldobódva.
Becsúsztak a vízbe én pedig a könyökeimre támaszkodva kifeküdtem a helyükre. Az
átélt élmények hatására a farkam már keményen ágaskodott. A házigazda
elsőbbségét élvezve nemes egyszerűséggel Zsuzsa azonnal tövig nyelte azt, majd
bámulatos vehemenciával szopni kezdte. Egy kis szünetet tartva átengedte
Andinak, aki szokása szerint először a nyelvét többször végig futtatta rajta,
majd szép lassan ő is szopni kezdte. Ezt követően felváltva folytatták egy
ideig.
Igazán kellemes volt, ahogy egyre jobban belelendülve szopták a farkam, majd
Zsuzsa lassan Andi mögé került és érzékien hozzásimult. A kezeivel a testét
végigsimogatva egyre jobban magához vonta őt. Rövidesen apró csókokkal halmozta
el a nyakát, közben a melleit simogatta, majd lejjebb és lejjebb kalandozva a
punijára tért át. Élvezet volt nézni, ahogy egyre jobban birtokba vette a
testét. Egy idő után teret engedve az egyre jobban elhatalmasodó szenvedélyének
ismét becsúsztam a medencébe, Andit pedig kiemeltem a partra. Zsuzsa mintha csak
erre várt volna azonnal lecsapott a punijára. Nemes egyszerűséggel az ölébe
fúrta az arcát és igazán gyakorlott módon kényeztetni kezdte. Mögé helyezkedtem
a csípőjénél kissé megemeltem, majd a farkam a sikamlós punijához illesztettem
és szinte akadálytalanul belecsusszantam hátulról. A feszes kis punijában jó
ideig elidőztem, miközben ő az Andiét egyre jobban feltüzelte. Időnként lejjebb
kalandozva már a kis popójába is alaposan belenyalt.
- Gyere ki a partra Zsuzsa, hadd kóstoljalak meg én is!- szólalt meg egyszer
csak Andi, a levegőt egyre szaporábban véve.
Zsuzsa amint kilépett a partra a formás combjaival az Andi fejét közrefogva,
azonnal az arcára ereszkedett. Egy rövid nézelődés után csatlakoztam hozzájuk én
is. A barátnőnk újra az ajkai közé vette a farkam és vad tempóban szopni
kezdett. Miután alaposan leápolta, a puniját végig a feleségem arcára préselve
megfordult rajta és most már csak egymással foglalkoztak. Rövidesen a kéjes
zihálásuktól volt hangos az udvar. Szinte ugyan abban a pillanatban értek a
csúcsra. Miután kissé kipihenték magukat, odajöttek hozzám és ajkaikkal ismét
felváltva kényeztetni kezdtek.
Andi rövidesen külön vált tőlünk. Leült az egyik székre és miközben figyelt
minket a punijával kezdett játszadozni. Zsuzsa eközben továbbra is bámulatos
ügyességgel szopta a farkam. Lefeküdtem a fűre, ő pedig azonnal fölém került és
hosszan lovagolni kezdett rajtam. Majd négykézlábra helyezkedett úgy, hogy végig
Andit nézhesse és ismét magába fogadott. Élvezet volt hátulról a szűk kis
punijába hatolni. Rövidesen újabb orgazmus kapujába ért. Testével vadul
ficánkolt rajtam miközben újra és újra elélvezett.
Miután a légzése helyreállt lecsúszott rólam és a nedveivel bőségesen eláztatott
farkamat mámorosan szopni kezdte. Andi a kis játéka közben továbbra is
élvezettel nézte, ahogy a barátnője bámulatos ügyességgel kényeztetett. Zsuzsa
az érzéki szájával őrjítő dolgokat művelt. Felváltva szívta, szopta az egyre
jobban pulzáló farkamat. Apró nyelvével időnként le-felcsúszkált a makkom és a
fenekem között. Amikor az igencsak alapos nyelvmunkája következtében megjelentek
az első cseppek a farkam hegyén, a pici nyelvével először alaposan szétkente azt
a makkomon, majd ismét az ajkai közé fogadott.
Amikor érzékelte, hogy a heréim egyre jobban felhúzódnak, a makkom is egyre
jobban megduzzad, kivette a szájából a farkamat, és mint ahogy azt a
pornófilmekben látni, a tátott szája előtt a kezével ütemesen verni kezdte azt.
Az első sugár elemi erővel tört elő belőlem. Egyenesen a szájába spriccelődött,
amit azonnal le is nyelt. Majd vadul bekapta a farkamat és az újabb adagokat már
egyenesen a torkába pumpálhatta az ügyes kezével. Élvezettel nyelte az újabb és
újabb adagokat. Miután alapos munkát végezve az utolsó cseppeket is eltüntette,
egy bájos mosoly kíséretben tovább kényeztetett, mint aki sosem tud eltelni
vele. Közben Andi is odajött hozzánk és egy apó csókot lehelt a vendéglátónk
nyakára majd hosszan kéjesen megcsókolta. Ő is részesedni akart a férfi nedűből,
ugyanis rendkívül élvezi, ha a nedvemet egy másik nő ajkain keresztül ízlelheti.
Én örülök egyébként ennek a szokásának a legjobban. Imádom, amikor a sperma
áztatta női ajkak előttem csókra fonódnak.
A lányok ezt követően felém fordultak és kétleheletnyi puszit követően, Zsuzsa
azonnal megjegyezte:
- Amikor felhívtalak nem is gondoltam arra, hogy ilyen kellemes időtöltésben
lesz részem. Az igazat megvallva egy régi kedves álmom vált ma valóra. Egyszer
álmomban már szeretkeztem veletek. De ezt sosem mertem elmesélni neked, még
annak ellenére sem, hogy sokszor a szex volt a kis csevegéseink tárgya.
- Legalább egy kis célzást tehettél volna ebbe az irányba � válaszolta nevetve a
feleségem � ugyanis a férjemmel már mi is, szívesen eljátszadoztunk volna veled.
Igaza volt Andinak. Zsuzsát megismerve hamar egyetértettünk abban, hogy alkalom
adtán mindketten szívesen szeretkeznénk vele. Tudtuk, hogy ez valamikor úgyis be
fog következni. Azonban egyáltalán nem akartuk a dolgot siettetni, és lám nekünk
lett igazunk. Zsuzsa mivel elég sokat van egyedül, és úgy mellékesen közben
megtudta, hogy a férjének van egy nála valamivel fiatalabb barátnője, azóta már
minden bűntudat nélkül, napjainkban is szívesen csatalakozik hozzánk. Igazán
remek szerető.